Közel
Édesem jár folyton kóbor gondolataim között
jut-e pihenés számára sok-sok munkája között
tud-e
leülni s kicsiny lányát megölelni csendben
szerető karjaival tartva őt hosszú néma percekben
Sétálok az ösvényen csendben egyedül
olykor
a környékről egy-egy madár felrepül
riadtan röppennek távolabb s magasra
s onnan szemlélik merengő kóborló alakomat
Merengek hogy mi
kedveset s szépet írhatok
mely kifejezi örömöm mindenért mit tőled kaptam s kapok
mindazt a jót mivel folyamatosan körbeveszel
mind azt
a szeretetet mellyel szíved átölel
Angyal vagy ki egy test mögé bújt
ki bennem örök szeretet tűzet gyújt
melegítve így szívem minden
pillanat
jóban-rosszban akkor is ha esténként lemegy a nap
Hűsítő patak keresztezi utam a rét szélén
hullámaiban arcod képét látom én
mosolyogsz
rám mint azt mindig is teszed
növelve ezzel is az irántad érzett szeretetet
Mindig csak jóval és szép szóval ajándékozol
engem s mindenkit
kivel találkozol
örömöm a boldogság mit szerető léted ad
s szíved engem is átölel mint karjaid lányodat
Szereteted nyugalmat s árnyékot
ad
mint a fa mely felfogja a forró napsugarakat
helyet adva hogy tövében élhessem
s arcod szépségét magamban mindig nézhessem
Csak a szívem
van mit cserébe neked adhatok
de boldogan teszem mert érzem ez jó dolog
s nem is tudnám viszonozni másként jóságod
mindennel mit takar
áldott tanításod
Tanítasz engem szeretnem s szeretni
mindazt mivel neked örömet tudok szerezni
szívben s lélekben veled lenni egyaránt
hol
szereteted vezet engem lámpás gyanánt
Szeretlek Édes s velem vagy minden nap
erdőben, völgyben s éjjel a világító hold alatt
mióta ismerlek
mindig itt élsz bennem
néha bolondos szerelmes kicsiny szívemben.
(én, 2004.08.01 20:16)
---------------------
Hajnali
köd kúszik a kicsiny tó felett
hol csendben szemlélem a bársonyos harmatcseppeket
meg-megcsillan bennük a felkelő nap fénye
miként
lágyan ringnak a friss reggeli szélben
a virágon mely gyönyörű a nemében
de mégsem vetekszik azon nő szépségével
ki benne él szívem
közepében.
-------------------
Színes
körök tengere
kedves neveddel van tele
bennük él kedves lényed
s a körök csak mesélnek
remélem elmondják
mi az amit mindig érzek
remélem
megsúgják
szeretlek téged
s boldog minden pillanat
mióta közeledben élem le napjaimat.
Vidámság él azóta szívemben
kellemes melegség
van lelkemben
szeretnem téged a legjobb dolog a világon
s örülök ha bájos arcod mosolyogni látom.
---------------
Csillagos
ég alatt álom szenderül szememre
hol álmomban is te jártál eszemben
s mind az a jó érzés mi lényedhez köthető
mivel életemben nem
volt még ily erő
kit ennyire szeretek.
Minden egyes szóval
leírttal és kimondhatóval
simogatlak s szeretlek
mert ezt mindig s bármikor
megérdemled.
Kívánom legyen szép reggeled s vele kellemes napod
s küldök hozzá homlokodra egy csókot.
Boldogságot
adtál nekem édesem
vidámságot ültettél el mélyen bennem
mosolyt melyet mindig megélek
ha szemeidbe bármikor belenézek.
Kívánok neked kedves
minden földi jót
s velük kellemes éjjeli szót
szavakat melyek igazak maradnak soká az életben
Szeretlek s örülök hogy megismertelek az
életben.
(én 2004.05.12 20:52)
Megfogva szívet s minden tekintetet Boldogan itat vadat s madarat
boldogságot érzet mindenki ki ott pihenhetett s oltja hosszú vándor
szomjakat
nézték, csodálták s magasztalták a fák erejét önzetlen adja magát minden lénynek
s
a kis forrás csak ontotta tovább szeretetét. akkor is ha vissza már nem térnek.
Feküdtem
ott s néztem közben az úszó felhőt Elérhető éjjel s forró nappal
átkaroltam őt s pancsoltam
lágy vizében szeretőn dacol minden csípős faggyal
üdítő volt az élmény mindkettőnk számára lágyan tőr elő továbbra is csendben
s rátalált nem várt kedves társára.
éltetve minden lényt a közelben.
Boldogan tőrt fel újból és újból Szereteted s boldogságod örömöm forrása
öntözve a környéket önzetlen vágyból kívánom legyen még soká lényem kedves társa
örömöt lopva tudatlan emberek szívébe legyen vele sok-sok örömteli boldog órád
megbújt csendben egy kő tövében. kedves éjszakáid s végtelenség mint korlát.
(én
2004.04.21 19:53)
Szíved oltára elé borulok
s közben hozzád imádkozok
tanítóm lettél s mentorom
érzelmekben
folyton gyarapodom
minden érzelmeddel mit adsz
boldogságot hoztál szívembe
új korszakot kopott életembe
hogy boldog lehetek s újjá születhetem
cserébe most szívem adhatom
s talán eljön az alkalom
hogy minden jóságod viszonozhatom
életem most már nincsen romokban
újjáépült szereteted erejétől
s boldogság vesz körül, kívül s belül
szeretetet, nyugalmat s békességet
boldogsággal az élet minden percében
s élhetem meg a szerelmet életemben.
(én 2004.04.11 10:24)
Keresem rendületlen kit szolgálni tudok
önzetlen szívvel létezve
érte
kinek örömet s boldogságot okozok
Az ő boldogsága mi vezérel engem
járva a végtelent szüntelen
keresem s érzem hívja lelkem
Egy kis
kék bolygó hol élek most
s úgy érzem jó helyen járok
mert nyugalom s öröm tölt el itt és most
Boldog vagyok mert szerethetek egy lelket
ki
közelemben él s jóra termett
s neki adhatom boldogságom s szerelmemet
Olyan gyöngye ő a világnak
milyent régen találtam az utamon
ki hírnökeként
él holnapnak s mának
Szíve hatalmas mint az univerzumok sokasága
segít mindenkin ki útjába olykor téved
szerető ölelése ki nem mondott
szavak vallomása
Szeretete a legnagyobb kincs mit találhattam
szemei pillantása a hírnöke mit érez irántam
köszönöm szereteted te földön
élő angyal
s remélem boldogság mi kísér téged minden egyes nappal
Örömöm tajtékzik mikor látom kedves mosolyod
s boldogság bennem lakozik
mint amit érzek most
szeretetem mi néked élhet s puszta kezem mi szolgál téged
önzetlen adva neked minden jóból mi számomra fakad s
segít téged
Szeretlek édes s ez jólesik nagyon
boldogság mely éjjel kísér úttalan utamon
keresve a módját, hogy boldogabb legyél
s mindig
mosolyogva nyugodtan ébredjél
(én, 2004.08.02 19:49)
Karácsony
Karácsony szent éjjelén Szállok felfelé az égbe
csendben füstölget a kémény hulló hópihék tengerébe
kandallóban parázs izzik angyalsereg vár reám
mint szívekben a remény. közösen vigyázunk most terád.
Bámulom narancsvörös varázsát Vigyázzuk álmod éjjelente
kósza lángjai táncának báját. lágyan ébresztünk reggelente
nappalodban
csak az történik
Szálló szikrák erdeje hogy gazdámat örömök érik.
emelkedik lágyan felfele
velük van a gondolatom Mosolyt víve a szívedbe
vajon merre vagy angyalom. csillogást a szemeidbe
körbeveszünk
mindannyian
Merengek a földön ülve hogy mindig létezhess angyalian.
s bámulok ott kábán
lassan törölve helyet hogy kinézzek Szárnyalunk
az éjjelen át
lelkem jégvirágos ablakán. öröm
fedi utunk nyomát
boldogság
lakozik a szívembe
Kinézzek félve a sötét éjbe nyugalom örök lelkembe.
keresve világosságot a sötétségbe
reménykedve benne
Szeretlek, mert létezni így jó
hogy meglelem azt mélyen benne. örömökkel
teli örök béklyó
boldogan
viszem ezen igát
Holdsugár csillan a vastag havon s
ha kell elmondok hozzád ezer imát.
mely a földet védi hallgatagon
sima felszíne lágyan takarja minden tagját Szeretem
örök lényedet
mókusok és vakondok rejtett vackát. mindig ragyogó
fényedet
örömteli
szemeid fényét
Fenyő illat száll a szélben
mely sugározza hited örök lényét
a hópihék hulló sűrűjében
lágyan csavarva meg éppen Boldog
vagyok mert adhatok neked
szívemet mentében.
kedvességet és örök szeretetet
szívből
adom, mert neked adni jó
Karácsony van s minden ragyog s
ettől lelkem még jobban csillogó.
a felhők közt lágy szellő suhog
suhanva a messzeségbe Szárnyaim
szelik a csillagos eget
reményt víve közeledbe őrjáraton
vagyok a szíved felett
szárnyalva a hegyeken át boldog
vagyok és örülök neked
megleli ő szívem tárgyát. bárki
is fogja nappal kezed.
Örömet adok s örömet kapok Boldogságod
ami számít nekem
ennél többre nem gondolok még
ha rejtve élem le életem
szeretettel szeretve tégedet szállok
könnyedén a felhők felett
örökre megőrzöm lényedet. örömmel
telítve be földet s eget.
Karácsony van és most mit mondhatok
szeretlek és hiányzol nagyon.
(én, 2003.12.26. 17:07)
Egy nap
Ha el
jön az éj szívem remél Ragyog reád sok ezer csillag fénye
időn, teren keresztül meg lellek én. bezártalak
szívem mélyére.
Lehetsz bármilyen messze is Kitörölni már nem lehet
szeretetem lángja bevilágítja az eget is. szívemből, lelkemből tégedet.
Közös
éjjelek öröme, bája Hajnal felé járva tomboló vágyon feléled
termékeny kapcsolat gyümölcsfája. a
felismerés szeretlek, imádlak téged.
Bár testünk messze, távol Sokat gondolok rád és jövődre
szívünk elválaszthatatlan egymástól. remélem
minél több valóra válik belőle.
Szeretet nyitja meg a kaput
szeretet irányítja a napot.
Bízom, mert bízni tanultam
hiszek
mert hinni vágytam
remélek mert reményem örök
szeretlek mert őszintén érzem
Szeretet az építő elem
melyben örökké itt maradsz velem
Reggelre virradóra Sokat gondolok rád szeretve
lassan üt az óra. reszkető szívvel nézek a szemedbe.
Kicsit elválunk egymástól Újra elválni kényszerülünk
hogy találkozhassunk máshol. s titokban újra egyesülünk.
Nappal szeretetünk csak nő Éjnek éje, mely lelkünk vigasza
látva egymást örömünk egekbe tőr. örömünk nyara, tavasza.
Lehet hogy nem vagyunk együtt eleget Szeretlek mert szeretni téged
jó
de lehoznám érted a csillagos eget. szeretet nélkül az élet
mire való.
Reménykedve várva a közeli pillanatot
mely örömtelibbé teszi a mai napot.
Hitem része a belső béke
ezt te hoztad el szívem
mélyére.
Szeretlek.
(én 2003.10.27. 20:19)
Este rózsával
Kedvellek s imádlak Rózsák közt járva, árva
nálad jobbat hogyan találjak. ragyogjon rád a szeretet orcája.
Rózsafüzér az asztalon Kivel megleled boldogságod
fekszik csendben hallgatagon. legyen örökre kedves párod.
Rózsák közt élni érdemes Rózsa szirom, harmat gyöngye
rózsák illatát belélegezni kedves. csillog-villog a fényedbe.
Kinek szemében ezer tó hulláma csillog Telve
imádattal, bájjal s vággyal
sokat jelent számomra ha mosolyog. haladva utadon légiesen, lágyan.
Rózsa és szív a kettős páros Rózsafüzér
az asztalon
mint kenyér és víz kívánatos.
kívánom látványod nagyon.
Harmatos rózsa szirom nyugszik arcomon Mikor el jő ez est és hajnal
kitárt
szíved nyugszik karomon.
nehezen hagylak ott angyal.
Óvlak vigyázlak még a naptól is Éjjelente
járva kélve
imádattal zárlak körbe máskor is. érzelmeim
sugara fénye
Börtönöd legyen a szeretet
egy tündérre ragyog
honnan szabadulnod sose kelhet. kit
tisztelek s imádok.
Sokat gondolok rád.
(én 2003.10.28 21:59)
Emléked jelentése
Harmatos fűben járva reggel Szemeid fénye, sugara
egy új érzésre figyeltem fel messze sugározva tekinteted
Tekinteted sugárzott rám világítja be földet, eget s szívemet.
a felkelő nap sugarán.
Szívem
telve vagyon boldogsággal
Álltam és néztem a felkeltét örömmel, szeretettel, ragyogással
s közben szívem meglelte a békét s csillogó szemeim könnyel.
Szereteted sugárzott rám aranyom
s benne boldogság melyre úgy vágyom. Könnyel teli az örömtől
melyet
nem tart gát és kitör.
Tiszta szeretet volt a környezet Boldogságom most határtalan
s a mennybe engem felemeltetett s
csendben dúdolgatok magamban.
Szálldostam a fényben és napsütésben
fürödtem az öröm gyönyörében. Dúdolom a szeretet dalát
mely
meghódítja a kietlen tajgát.
Szárnyam tollain megcsillant a fény Kietlen tajga
volt életem
s ezer kézzel segített a remény míg
társaságod meg nem leltem.
segített hogy megtaláljam módját
miként mondjak most ódát. Sokat gondolok rád kedvesem
lelkem
öröme, s gyöngyszemem
Időnként
érzem hiányod
melyet
csak egy old, a hangod.
----------------------
Már csak egy nap van hátra
Pillantásod több volt mint látomás
s újra láthatlak te drága szeretettel
teli vallomás.
Egy árva napocska Vallomás mely sugárzott
röppenve el a csillagokba. s
félelmem menten elpárolgott.
Tovább menve hallgatagon Elpárolgott minden bánattal
átkeltem egy kis patakon s lelkemet borító árnyékkal.
a patak vize volt a szeretet Tündököltem ott a fényben
melynek lelked adott bő vizet. szálltam az öröm tengerében.
Szeretet, melyet soha sem fogsz vissza Feküdtem a fűben órákon át
s lelkem szivacsként
felissza feltöltve lelkem
minden bugyrát
Felfrissítve szívemet s kedvemet szépséggel
és örömmel egyaránt.
bátran leküzdve minden gyötrelmet.
Folytatva barangoló utam Szívtam magamba a kék eget
egy tóhoz értem s úsztam örök játékos kedvedet
úsztam a boldogság vizében ittam szavaid szépen csendben
s gyönyörködtem arcod tükrében. szeretettel
telítve szívem bennem.
Lágyan körbeölelt kellemes vízével Mennem kellett mert
ment le a nap
mint anya gyermekét kezével remélem
holnap újra láthatlak.
védelmezőn ringatott habjain Távozóban voltam magamban
melyben feloldoztam vágyaim. amikor megfogtad kezem halkan.
Fürödtem s úsztam órákon át Több
volt ezen érintés mint kérés
remélve találkozunk odaát. de
mennünk kellett ismét.
Odaát lassan a partra úsztam Tudtam hogy nemcsak én érzem át
s folytattam utam halkan. szívem jelenlegi bánatát.
Egy réten jártam a fényben Érezted te is hiányom
tündöklő rózsák tengerében mely adta olykor bánatom.
színük ragyogott mint a szivárvány Tudva hogy ez az
érzés közös
melyről mosolyogva néztél le rám. éjjelünk nem lehet már bűnös.
Reménykedve
váltottunk egy pillantást
mely félretolja az örök várakozást.
Várakozást mely reggelig tart
amikor újra láthatjuk egymást majd.
(én, 2003.11.09
12:55PM)
Kellemes
Sokat gondolok rád mint a holdra Szemébe néztem
tompán
jótékony kedves Holleanyóra. s az
ragyogott árván.
Behavazod vizet, s patakot Tükrébe volt írva a hír
szívemre nyitott ablakot. megleltem amit a sors könyve ír.
Bentről nézve a párás üvegen át Sorsom melyben tisztán szerethetem
átformálod életem táját, báját. de le nem szedhetem én
Hó fedi már a környező dombokat ami terem e szerelem gyümölcseként.
s
örömmel tölti el tudatomat.
Kereslek kedves jótékony teremtőm Kézen fogva mentünk
tovább a hóban
átkellve minden hídon s hegytetőn. s együtt voltunk minden jóban-rosszban.
Te
hoztál engem a világra Játszottunk mint önfeledt gyermek
melyben viszonzásod szívem oltára. kit csak saját kacagása
ismerhet.
Vidáman járva kelve, keresve hőn Önfeledten éltünk egy életen
át
végigjártam erdőn mezőn. mely folytatódott odaát.
Jártam friss hóval behintett hídon Folytatódott
míg meg nem születtünk
hol találkoztam egy lánnyal ki hívott. s megkaptuk új nevünk.
Hívott hogy
nézzek be egy ablakon Reménykedve bámulok az ablakon át
melyből fény és szeretet
áradt sugárzón. s közben látom a lányt a patakon odaát.
Fény áradt a sötétségbe Nézve ki egy ablakon át
szívem rejtett mélységébe. észrevette szívem bús dalát.
Állva, dermedten a fényben Örömmel találtunk újra egymásra
megkellett fogja a kezem féltem. s folytatjuk játékunk a mában.
Érintése maga volt a villám Életünk a szerelem, még ha oly reménytelen.
mely az égből csapna le rám.
Energiája
volt a szeretet Megadva egymásnak amit tudunk
mellyel feltöltötte lelkemet. lelki, szellemi síkon mi magunk.
Álltam? vagy repkedtem? Kábán Átadjuk az éjt a fénynek
ilyen hatás még nem volt énrám. lelkünk
örök tűzének.
Fényt viszünk a pillanatokba
fényt az örök kárhozatba.
Fényt viszünk ez élet minden részébe
fényt az örökös szenvedésbe.
Küldöttek
vagyunk kit a fény vezet
fény mely örökké éltet minket.
Fényből tápláljuk elemünk
soha nem szűnő szerelmünk.
(én, 2003.11.23 18:03)
Jó
vagy rossz
Kedves a szemnek és jó a szívnek
lehet, hogy most jönnek a rímek. Széllel
szállva a fellegekben
reményt
hordok a messzeségbe
Kedves mesék halmaza eltelítve minden napot
indulok most már haza színekkel
melyet a szivárvány hagyott.
vár reám egy másik élet
melyben öröm s békesség élhet. A hajnalaim mint egy festmény
téged
látni mindig élmény
Örömmel s könnyekkel örülök lehetsz
komorság vagy bánat
az élettől mindet eltűrök örömnek
utat semmi sem állhat.
békességben élem életem
békességem benned megleltem Csillagok
közt ragyog a hold
a seregünk mindent megold
Örömem háza s lelkem vára harcra
kelünk a fény nevében
tudatom tisztása s életem forrása fény legyen mindenki szemében.
mely elringat engem ha lehajtom fejem.
Hajnalkor
mindig hazakélek
Éjjelem a vígalom s bánatom a hajnalom testembe is visszatérek
virágok közt lépkedve e szép
napon szárnyaimat lassan becsukom
az ég is felragyog ha láthatom fény ragyog be az ablakon.
az öröm szikráit arcodon.
Felkelt
a nap újra éppen
Életem az alázat, örök hű szolgálat örökös
útját járja a végtelen égben
szárnyalva a messzeségbe meleggel árasztva el a kék eget
járom utam éjjelente. csalogatva
mindig engemet.
Látogatok öreget s gyereket Boldogságom árnyéka ég el
s boldogsággal töltöm fel a szíveket amikor
rám pillant égő tűzével
szeretetet lopok a szemekbe nem hagyva mást hátra
örömet a sanyargó lelkekbe. mint örömteli gondolatokat mára.
Szárnyaim lógnak fent a falon
amikor elhagyom reggel otthonom
egy gondolattal járok utamon
kedvellek
tégedet nagyon.
(én, 2003.12.17 21:38)
Holnap
Leheletem nyoma száll a szélben Virággal
és örömmel teli
foszlik lassan a messzeségben. tudatom
ezt meg így éli.
keresett szavak sora szépen álltam ott csendben s szerényen
írják le gondolataim éppen. gyertyát
gyújtva szívem mélyében.
Gondolataim csak egy körül forognak, Melegítve a kedves nyarat
hogy
téged mikor láthatlak maholnap. melyben érzelmeim lombot bontanak.
virágozva
lengedezve a szélben
Gondosan keresem a kedves rímeket, életet adva a jónak az életben.
hogy
szívedben elrejthessem mindegyiket.
szállnak a szavak a messzeségbe, Forrás
eredt a fa tövében
gyönyörű szemed szép tükrébe. vize
utat tőrt a rét füvében.
éltetve
mindent amit elért
Úszik benne millió csillogás, lelkem
végre nyugodalomra tért.
egymással egyesülve fénylő villanás.
világítva a sötét éjben, Tovább
szárnyalva feléd
beragyogva szerény énem. felbukkant
egy újabb rét.
rét
melyen sok virág pompázott
Sétálgatok egyedül a sötétben, mint ragyogó lelked pompázott.
borongok az élet rengetegében.
eltévednem könnyű lenne, Örömmel
telítve szívet s lelket
ha távolban nem fénylene, felvidítva
vele földet s eget.
szemed tükrének ragyogó fénye. pihentem egyet a réten
feltöltve
szeretetteddel szívem.
Keresem az utat, mely innen kivezet,
bármit is szól hozzá a környezet. Hív a magasság, vár a varázs
kergethet farkas, üldözhet puma, életemet
kitölti az örök várás.
eltűnik a porban lábam nyoma. várom, hogy eljussak egyre közelebb
s csak csodáljam örök fényedet.
Nem járok már földön és ösvényen,
szárnyalok könnyedén a felhőtlen égen. Örömöm forrása, szívem imája
szabadon szállok egyre feljebb, köszönök mindent tegnapra és mára.
hogy eljussak a fényhez minél közelebb. köszönöm, hogy fogadtad szívemet
s
kis nyugalmat találhattam veled.
Áthaladva egy kis rét felett, (én,
2003.12.23 17:16)
észrevettem közelgő léptedet.
leereszkedtem egy fa koronájára,
onnan néztem szíved oltárára.
Neked
Csendben
mossa a partot a tenger habja Kedvesen sétálva feljebb a réten
lágy homokjában marad
vissza lábam nyoma, illatozó virágok színes tengerében
merengve sétálok, gondolok a mára fürdik lelkem érzelmed fényében
lelkem csendben eltűnik a homályba. melyet sugárzol felém rendületlen.
Sétát vett messze valakihez Sokat köszönhetek neked kedves
ki közel van kicsi lelkes szívéhez,
hozzám kevés volt még ilyen rendes,
elidőzött, elkószált a helyhez többet adtál röpke hónapok alatt
mely örök emléket köt életéhez. mint egyesek adtak volna egy teljes élet alatt.
Lapos kavicsok bújnak meg a homokban Lehetetlen kifejezni mindent szavakkal
millió évek kitartásának ostromában, mit érzek ezért irántad indokkal,
állják csapások ezreinek hosszú sorát köszönöm neked s szeretlek téged
lehetetlen helyzetek garmadáját próbálva viszonozva mindent, mit kaptam tőled.
Kitartanak bármit is hoz el a pillanat Jóllehet néha sántikálok utamon
amikor egyedül találják magukat, tanulva minden kis pillanaton,
példát mutatnak szüntelen nekem tanítóm lettél így önzetlen
reményt és bizakodást növelve bennem. szeretve még
ily esetlenen.
Nélküled még mindig a ködben sétálnék
Elkerülve mindent ami ajándék,
Kedvesség melyet mint látszik kaphatok
Eltüntetve
minden sötét árnyékot
Dédelgetve egy új lét reményét bennem
Köszönöm neked és remélem
sokáig viszonozhatom e cselekedetet.
(én, 2004.01.11.
20:18)
Hiány
Egy ligetben sétálok hol a lég is alig rebben
figyelem a fákat miként fejlődnek a fényben
közöttük hűs patak csordogál
mely
táplálja gyökerük s adja éltető vizük
Dús itt a fű is mely a mezőt mindenhol fedi
virágok bontanak szirmot s élelmét a dolgos had így
leli
méhek s lepkék százai
mely röptükkel a képet teljessé teszi
Madarak dalolnak mindegyik a saját kedves dalát
szívem is dalol s színezi
a liget hangulatát
dalolja létezik egy kedves lény számára
ki mosolyával boldogságot hozott kopár világába
Időnként megpihenek egy virágnál
vagy egy fa tövében
s fűszál simogatja finoman tenyerem
mikor eljátszom velük mint vele képzeletemben
Boldogság árad szívemből melyet
sugárzok szabadon
remélem egyszer neki is elmondhatom
mi az amit érzek iránta
mi az ami átjárja létem s tudatom
A nap sugarai pásztázzák
karomat
melegségük jólesik de van mi több erőt adogat
belülről jő forrás nélkül mint az érzés magában
átjárja sejtjeim s csontomat minden
pillanatban
megfoghatatlan de erős érzés
mely mindent átjár s maga a létezés
Szeretet melyet irántad egyre jobban érezek
s a boldogság
melyben foghattam kezed
együtt ülünk lent a pataknál
mert szívem irántad ekképp diktál
Mosdatva lábunk a hűs patak vizében
belenézve egymás
szemébe
látom szemedben magamat
mely csak tovább fokozza belső mosolyomat
Bár nem láthatlak most majd napokra
mégis küldök egy-egy csókot
azon pillanatokra
melyben érzed majd hiányom minként azt én teszem
s veled leszek olykor mikor szemedre jő a pihentető álom minden reggelen
(én,
2005.01.23 11:49)
Levél
Álmomban veled álmodtam
újra kicsiny srác voltam
telve bizalommal s szeretettel
önzetlen gyermeki élvezettel
fogtam
kezed s szemedbe néztem
s csendben kimondtam: szeretlek téged
öröm járta át kósza lelkemet
s igazság mely a szavak közt élhetett
sokat
gondoltam reád mindig s e hajnalon
talán lesz idő mikor újra elmondhatom
nézve közben csillogó szemed
s kezedet tartva enyémben míg lehet
Kívánom
legyen kellemes napod
s pihenéssel teli holnapod
foglak látni de csak kedden
bár mindig itt élsz már rejtett szívemben
(2005.01.16 7:59)
Vallomás
Süt
a nap most földön s égen
rád gondolok kedves éppen
elképzelem milyen lehetne veled sétálni
s a friss virágok illatát együtt lélegezni
fürödve
a nap fényének tengerében
csillogó ragyogással szemek tükrében
állni veled némán szembe
s olykor súgna valamit a füledbe
nem mást mint
egy vallomást
s benne érezni a dobbanást
melyet szívünk tesz együtt egyszerre
(2005.01.16 11:27)
Patak
Egyszer egy parton sétálgattam
s
közben sokat gondolkodtam
merengtem miként lehet élet az élet
s benne lesz-e kit valaha társnak vélek
Jöttek gondolatok kósza vágyak
benne
voltak szerelmek s valótlan álmak
bíztam benne lesznek percek
mikor majd kicsit én is megpihenhetek
Csendben létezni valaki mellett
még
akkor is ha csak egyszer lehet
átaludva egy életet utána
s eltárolni minden kellemes emléket
lelkem szeretet zugába
Kicsiny patak keresztezve
játszón utam
legugolva hozzá közelebb hajoltam
arcot láttam benne egy kedveset
egy arcot melyet reméltem majdan meglelek
Simogattam a
hullámokat
miként majdan azt az arccal tenném
s mosolyát láttam csillogó szemén
Kacsintott vagy csak a víz fodra viccelt meg
nem számít
mert szívem mosolyra kerekedett
benne él azóta a reményteli érzés
hogy egyszer szemeimben lesz a tükrözés
az arcé mely majd közelről
néz szemembe
miközben kezét fogom kezemben
miként szemléli önmagát
szemem halvány kékjében
(2005.01.20 16:06)
Neked
Néha futnák karjaidba
mint gyermek édesanyához
Elmosolyodva nézni szép szemeidbe miként a kar szorítást hoz
Kezeimmel simogatni hosszan hajad finom fürtjeit
csendben s
Elidőzve megállnék olykor nyakadon melyet szabadon csókkal illetnék
De mindig füledbe súgnám halkan mit érzek irántad s
hogy: szeretlek édes
(én, 2005.01.24 20:16)
Zavar
Zavart lettem mint szerelmes fiúcska kinek leány nézet a szemébe
nem tudom miért
van de jólesik élménye
gyermekes mégis érdekes érzés ez
s kimondanom ilyenkor még inkább jólesik
szeretlek téged
a zavarban ez legalább
egy stabil pont
nem számít mit hoz a szél vagy a felhő mit ont
hiányzol kedves...
(én, 2005.01.26 00:39)
Még ha
Szellő borzolja finoman
hajamat
miközben a téli nap melegétől lassan felengedem
csillagok közt járok hogy megtehessem utamat
s egy szépséges lány él rejtett
szívemben
Olykor ha vele vagyok némaság tőr rám
melyet néha nehezen viselek
sok mindent szeretnék mondani számára
s olykor távolról
kell figyeljelek
Létezik egy oldalam mely folyton rólad álmodik
egy másik oldalam mely keresi titkon mosolyodat
álmokból ébredem
mikor olykor közeledben lehetek
a valóságban szemeid mosolyából látom a szeretetet
Szeretlek s úgy érzem ez az érzés benned is
él
mindig jólesik hangod miközben a szél kint zenél
elfújja az élet örök dalát lassan magában
s örülök hogy boldogságot látok szemeid
udvarában
Sokszor megölelnélek kedves
mint téli tájat a vastag hó leple
s csak akkor engednélek karjaimból
mikor már felragyogott az
esthajnal-csillag fénye
Szivárványként világítod be napjaim szürkeségét
s van hogy arcod képe jelzi a nap eljövetelét
búcsúzó pillantásod
mely álomra hajtja fejemet
s hangod mely álmaimban hozzád közelebb vezet
Köszönöm hogy vagy kedves
még ha olykor nehezen is fejezem
ki érzelmeim
kérlek nézd el gyakori szótlanságom
s szememben keresd mit szíved hallani szeret
ott él az benne minden pillanatban
még ha
hang nem hagyja el ajkam.
(én, 2005. 01.30 21:04)
Szívemnek
Harmat csillog bajuszom peremén
kint töltöttem az éjjelt az ég alatt
kerestem
egy csillagot mely felér lényeddel
de sajnos üres kézzel tértem vissza
mihelyst felkelt a nap s megjelent testem árnyéka
Egyedi vagy
a világon
kinek párját nem találtam az éjben
remélem valóság ez s nem káprázat
hogy önmagam látom szemeid tükrözésében
Átvágtam
már hét mezőn s kerestem a virágokat
melynek érzése felérhet talán veled
nem találtam egyet sem pedig megszagoltam belőlük százakat
s
illatuk meg sem közelítik gyengéd énedet
Felhők bársonyossága mely talán felér bőröd érintésével
s kergettem őket rendületlen órákon
át
patakokon siklottam hogy érezhessem hűsítő tudatát létednek
mégsem értek el bennem semmit a csobogó csermelyek
Vidám kedvem kedves
létedtől minden pillanat
s azóta létezik számomra éjjeli nyugalmam
örülök mosolyodnak csendben a ragyogó nap alatt
s szerető szívednek
kedves illatos virágszálam
(én, 2005.01.31 20:31)
Érzések
Ahogy telik múlik az idő
az érzés bennem egyre csak nő
hogy kedvellek
s
napról napra jobban szeretlek
tudom sokszor vagyok hallgatag
s időnként furcsák nézeteim
benned élem szívem szavait
s lelkem vízhangozza
az öröm hangjait
láthatatlan kórust lopva az égbe
s mindig gyönyörködve szemeid szépségébe
kezed fogva fürdünk az érzelmek tengerében
s
mondom a szavakat füledbe csendben szépen:
Szeretlek mint más az éltető levegőt
igényellek mint termőföld a tápláló esőt
kezed tartva
boldog vagyok a világban
s elfoglalod méltó helyed szívem udvarában
ott töltve el minden időt belül
örömet okozva mert nem vagyok
egyedül
VAGY számomra kinek szeretetem adhatom
s boldogan ölelő karjaim köréd fonom
Szerelmem
(én, 2005.02.10 2:15)
Láthatás
Várni
rád maga a gyötrelem
várni téged mindig érzelem
várnom a pillanatot mégis jólesik
várhatnom reád így megadatik
Örülök létednek mint virág
a földnek
örömöm hallgatag mint múlásai a percnek
örömben telik el az idő míg várok csendben
örömöm teljesedik mikor fogom kezeid kezemben
Szerelmem
tombol ha itt vagy mellettem
szerelmem vágyakozik ha eltelik az éj csendben
szerelmem tied s boldog vagyok tőle
szerelmes lennem beléd
maga a fény a földre
Boldogság mit érzek belül mélyen
boldogság mit láthatsz élni szemeimben
boldogság mi reggel lágyan ébreszt engem
boldogság
mi este lezárja finoman szemem
Szívem tiéd s tehetsz vele bármit
szívem vár rád csendben s ontja érzelmeit
szívemnek vágya hogy mindig
boldog legyél
szívem boldog az örömtől mit veled megél
Köszönöm hogy vagy kedvesem
köszönöm hogy virágoztatod életem
köszönök minden percet
s pillanatot
pillantást, halk sóhajt s mondatot
Szeretlek
(én, 2005.02.19 10:51)
Láthatás II
Egy lányt nézek messze a távolból
arca csillog s szeme a tájban zarándokol
messzire néz ő is mint társa ki szemléli
ki
a távolság miatt finom kezét nem érintheti
Bámulom erejét s töretlen kitartását
s olykor elmerengek miként őrzi meg tartását
miként él
barátként sok ember szívében
s miként dobogtat meg szíveket csendben mélyen
Csak csodálni tudom személyét s természetes szépségét
mellyel
az élet kedvesen megáldotta
s olykor remegve állok mellette egy-egy pillantásra várva
Szeretem bár tudom leírni ezt vajmi kevés
ölelve
mondanám ki e szavakat
s jelentésük még mindig nem elég
csodálattal, forró tekintettel füledbe mondanom illene
miként azt minden
igaz szerelmes teszi s tette
Hiányzol szerelmem....
(én, 2005.02.24 21:40)
Virág
Valahol az idő mélyén egy csillag ragyog a világűr
mélységében
Izzó hevével felmelegítve környezetét és életének vándorait
Rakéta halad sietve távoli célja felé a messzeségben
Átszelve
igyekezetében világok útba eső tucatjait
Gyorsabban mint azt maga a fény tenni képes
Eleven gondolat mely nála gyorsabban haladhat
GYakran
csak a hit él hogy az élet változhat
Kicsiny lányka rajzolja a papírra a köröket
Elmosolyodva miközben olykor szemléli a tágas termet
Derűbe
vonja személye az utazó hajó egészét
Vele piciny új barátja végtelen csillogó tekintetét
Egy virágot tartva kezében mely ragyog a nap
fényében
Szivárványt vetítve a piciny szemek tükreiben
Létezik az életben mire mindig vágyódtak
Elismerés, tisztelet és bizalma
a szavaknak
Átölelve mindent az emberek zárkózott életeiben
NYított szívvel, önzetlenül s szeretettel megadva
Nem csak azt mit reméltek
az időtlen idők óta
Angyalként létezve és mindig megnyilvánulva
Karjaikkal ölelve látatlan barátjuk örökre
Egy virágot küldök mely lehet
nem szép mindenkinek
mert a létezése adja meg a valódi szépséget
belülről árad mi benne lakozik láthatatlanul
s külső ragyogás él az
arcokon s szemekben válaszul
szépség mely számodra lényedből adódott
s mely egy régi barát lelkében örökre nyomot hagyott
felidézve egy
utat messze a csillagok között
melyben a gondolat élt és haladt a végtelen életek között
(2005.06.26)